Tisztelt Ügyfelünk!
Örömmel értesítjük, hogy a KIPSZER Kazántechnológiai Zrt. (továbbiakban KIPSZER) életében új fejezet kezdődött.
2006 július 13-án Dr. Nagy László és tulajdonostársai részesedését megvásárolta az angliai székhelyű ENERˇG plc.
A társaság piacvezető az energia szolgáltatások, az újrahasznosítható energia és az energiahatékony technológiák területén, mint például a kogeneráció, a megújuló energiatermelés, illetve az energia menedzsment megoldások.
Kérjük látogasson el a www.energ.co.uk internetes oldalra, hogy betekintést nyerjen a termékek és szolgáltatások teljes skálájába, amelyek immár Magyarországon is elérhetővé váltak a KIPSZER közreműködésével.
A KIPSZER ENERˇG cégcsoportba történő bevonása mindkét fél számára hasznot hoz, amellyel kapcsolatos változásokról értesíteni fogjuk Önöket az elkövetkező hónapokban. Ez idő alatt a KIPSZER tovább folytatja és fejleszti eddigi hagyományos tevékenységét, többek között a kiemelkedő minőségű hőellátó rendszerek és kogenerációs ESCO projektek fejlesztését, amely tevékenységet ezután a pénzügyileg erős és a kogenerációs technológia, a megújuló energiatermelés, a hulladékból történő energiaelőállítás, valamint az energia menedzsment terén tapasztalt ENERˇG támogat.
Dear Client!
With effect from 13 July 2006, the ownership of KIPSZER has been transferred from Dr László Nagy and his fellow shareholders to ENERˇG plc, a leading UK based energy services company that specialises in sustainable and energy efficient technologies such as combined heat and power (CHP), renewable electricity generation and energy management solutions.
Please visit www.energ.co.uk to see the full range of products and services that will now be available in Hungary through KIPSZER.
The inclusion of KIPSZER into the ENERˇG group has many benefits for both companies and we will keep you informed of developments over the coming months. In the meantime KIPSZER will maintain and strengthen its traditional activity of developing high quality boiler and cogeneration ESCO projects however, this will now be enhanced by ENERˇG's financial strength and its ability to deliver technologies such as cogeneration, renewable energy, energy from waste, and energy management.